| Ismét sikerült egy magunkhoz méltó, passzívnak egyáltalán
nem nevezhető kis kirándulást tennünk Szlovéniába. Először még azt
terveztük, hogy az egy hétbe bőven belefér egy kis Velence, és Olaszország
is, mondván, hogy Szlovénia úgy is egy kis ország. Gyorsan rá kellett
ébrednünk, hogy még ez az egy hét sem volt elég erre az országra.
Összességében az volt a benyomásunk, hogy egy stabil gazdaságú, tiszta,
rendezett és barátságos országba csöppentünk. Kicsit aggódtunk, hogy
gondjaink lesznek a valutával, ugyanis kiderült hogy nálunk igen nehézkes
tolárt szerezni (SIT).
Mivel náluk hamarabb be fogják vezetni az eurót (konkrétan 2007.
január 1-én), ezért már most minden ki van írva euróban, és mindenhol
el is fogadják. Fixálták az árfolyamot (1 EUR = 239,64 SIT). Sok
helyen használhatóak a hitelkártyák is (még a hegyekben is). Az
autópálya rendszer már nem tetszett annyira. Nincs matrica, mindenhol
útszakaszonként kell fizetni (30 - 40 km). Igaz nem sokat, csak
300-400 Ft-ot, de mire pl. leér az ember a tengerig, kifizet vagy
1800 Ft-ot. Így már jóval drágább, mint nálunk. A kaja nem vészes,
a benzin kicsit olcsóbb mint itthon. Érdekes, hogy annak is fix
ára van, minden kútnál pont 260,8 tolárba kerül. A szállást egész
olcsón megúsztuk, 0 Ft-ot költöttünk rá pontosan. Egy Ford Mondeo
kombiban aludtunk, egy méretre vágott 10 cm-es szivacson, ami kb.
egy franciaággyal vetekedett. Olyan volt, mint ha egy mini lakóautóban
utaznánk. Nincs foglalás, idegeskedés, ha nem érünk oda, nincs kötött
útvonal, csak a szabadság. Vittünk két bringát is, hogy majd biciklizünk
a hegyekben. Száguldani a hegyi utakon, hangulatos sikátorokban
biciklizni, tengerparton tekerni… felejthetetlen élmény volt. Gyalogoltunk
30 km-t a hegyekben, és 2000 m szintet emelkedtünk a Triglav Nemzeti
Parkban (Triglav megmászási kísérlet), bicajoztunk 100 km-t, napoztunk
a tengerparton, szaunáztunk, sétáltunk a hangulatos utcákon. Nagyon
jól éreztük magunkat! Mindenkinek csak ajánlani tudom kikapcsolódás
és pihenés gyanánt az országot.
Tündi készített egy naplót, amiben minden fontosabb eseményt megemlítet,
képekkel, linkekkel. Érdemes belenézni.
Néhány videó is készült, ezeket innen tölthetitek le:
1. Leérkezés a hegyről - mézeskalács ház
2. Bicajozás a kis utcákban - le a lépcsőn
Email:
|